A hadsereg elengedhetetlen feltétele, illetve tartozéka a szuverén államnak. A szuverenitás feltétele, hogy önálló hadsereggel rendelkezzen egy állam. A hadsereg felállítása egy állam kialakulásánál az első események egyike. Szükséges egy olyan hadsereg, amely az adott állam vezetőinek, polgárainak, lakosainak népeinek irányítása alatt van. Egy hadsereg pedig az adott kornak megfelelő színvonalú fegyvernemi kultúrákkal kell, hogy rendelkezzen.

A szuverenitáson kívül a katonaság alkotmányos kötelezettsége a haza védelme, katasztrófák elhárításában való, és esetleges rendvédelmi feladatokban való részvétel. Nem utolsó sorban pedig haderő nélkül pusztán a lakosság száma, az ország mérete nem jelent semmit, mint hatalmi tényező. Egy nemzetközi szerződést nem lehet előnyösen megkötni, abban az esetben ha nincs hatalmi eszköz a háttérben: azaz, hadsereg nélkül.

1.      § 1) A honvédelem nemzeti ügy.• (2) A Magyar Köztársaság a nemzeti és szövetségi védelmi képességének  fenntartásában és fejlesztésében a saját erejére: nemzetgazdaságának erő-forrásaira, a Magyar Honvédség (a továbbiakban: Honvédség) felkészültségére és elszántságára, a rendvédelmi és más szervek közreműködésére, illetőleg állampolgárainak a haza védelme iránti hazafias elkötelezettségére és áldozatkészségére, továbbá a szövetséges államok és fegyveres erőik együttműködésére és segítségnyújtására, valamint az Európai Unió tagállamainak és azok fegyveres erőinek együttműködésére épít.[1] 

 Az aktuális doktrínáról

 A katonaság helyzetéről gondolkodók véleményeiből idézek: „A magyar Honvédség léte, megítélése, a politika szemében eltérő. A ma elfogadott biztonságpolitikai vélemény és a katonai doktrína is kijelenti, hogy Magyarország a NATO és az Európai Unió tagja, a világ legerősebb szövetségi rendszerébe tartozik. A biztonságpolitikai helyzete kiegyensúlyozott ezért rövid és középtávon semmilyen fenyegetettségre nem kell felkészülnie, kivéve a nemzetközi terrorizmust.”[2]  „Az euro-atlanti csatlakozás elsősorban a NATO-hoz, valamint az Európai Unióhoz történő csatlakozást jelentette. Nem volt nehéz felismerni ugyanis, hogy a megváltozott környezetben az ország egyedül képtelen garantálni önmaga és polgárai biztonságát.”[3]

„Fenyegetések:

- A NATO ellen hadászati támadás 10-20 éven belül nem várható (NATO MC 161)

- A Magyar Köztársaság ellen (hagyományos) támadás 10 éven belül nem várható”[4]

Az idézett szerzők az aktuális nemzetközi viszonyok helyzetéből vonták le ezeket a következtetéseket. Azonban a nemzetközi viszonyok folyton mozgásban vannak. Ma is gyors változásoknak lehetünk tanúi. Ami az egyik héten igaz, a következőben már nem. Vannak államok, amelyek ma is folyamatosan fejlesztik haderejüket és fegyvereket vásárolnak. Az európai államok közül pedig például a svájci haderő tábornokai a nyilvánosságot is felhasználva próbálják meggyőzni a döntéshozókat, a biztonsági kockázatok aktualitását illetően,[5] nem sok sikerrel. A hivatkozott írás is inkább szarkasztikus jellegű. Svájcban is elérte a hadsereget a reform, ami egyértelműen a véderő megnyirbálását jelenti. 

Haderőreformok

Néhány szerző a témával kapcsolatban úgy gondolja, hogy a honvédség felépítése kultúrája és szervezeti kultúrája determinál bizonyos történelmi eseményeket, ezért nem mindegy milyen kultúrával, struktúrával stb. rendelkezik a haderő.[6]  Itt nem a hadi sikerekről van szó, hanem a politikai fejlődésről. Magyarországon a hadsereg nem avatkozik bele a politikai folyamatokba. A Magyar Honvédségre inkább az a jellemző, hogy a reformok során nem vettek figyelembe szakmai szempontokat, azokat rendre figyelmen kívül hagyták. Az irányokat, sőt a honvédség belső struktúráját, rendjét is kívülről határozzák meg. A Magyar hadseregben elképzelhetetlen, - mint ellenkező példaként - akár Törökországban, vagy az Arab államokban, vagy Latin-Amerikában, hogy valamilyen politikai ügy kapcsán akár csak véleményt formáljon, a hadsereg, vagy tagjai, az állampolgári jogok és kötelességek egyéni gyakorlásán kívül. Ez nyilván ad egy biztonságérzetet a politikai elitnek. Ám átesvén a ló másik oldalára, a szakmai szempontok figyelmen kívül hagyásával az alkotmányban meghatározott feladatainak végrehajtására nemigen alkalmas csapattá degradálták a haderőt.

 „A hadsereg az elmúlt hét évben egyedül a képességfejlesztésben tudott nehezen változtatni. Megjelentek ugyan az új nyugati technikai eszközök (MISTRAL légvédelmi rakéták, Gripen vadászgépek, új gépjárművek, híradó- és informatikai eszközök), de változatlanul gond az egyéni felszerelés, a ruházat, a lakhatás, a járandóságok kifizetése. Hiába vajúdtak a hegyek a reformok kapcsán, mégis csak egeret szültek. A védelmi szektor krónikusan alulfinanszírozott, az átszervezésből származó megtakarításokat rendre elvonták/elvonják a honvédelmi tárcától. Ennek következtében a tervezett fejlesztések folyamatosan csúsztak, vagy elmaradtak. A haderő-csökkentések miatt viszont a haderő képességei folyamatosan romlottak, az új, tervezett kvalitások pedig nagyon lassan épülnek ki. Napjainkban a helyzet odáig fajult, hogy a fejlesztések hiányában a honvédség elveszítheti a szövetségi műveletek teljes skálájában való részvételi lehetőséget, és csak alacsony intenzitású műveletekben tud helytállni.”[7]  Nem kell azonban különösebb katonai képzettség ahhoz, hogy átlássuk, könnyű lövész zászlóaljak nem képesek területet védeni, vagyis alkotmányos kötelezettségeiket képtelenek végrehajtani. Nehéz fegyverzet nélkül nem teljes egy hadsereg. Sajnos ez már több évszázados probléma a magyar haderőnél. Igaz, ennyire kiszolgáltatott helyzetben talán még soha nem volt. Rábíztuk magunkat a NATO jóindulatára, a nemzetközi szerződések ugyanis, csak akkor érnek valamit, ha adott pillanatban érvényesítik is őket.

A magyar hadsereg katonái sokkal nehezebben élnek, mint a nyugati hasonló munkakörben tevékenykedők. Ez az igazságtalan tétel szinte minden szakmára igaz a civil életben is, így önmagában mondhatnánk, nem sokat jelent. Viszont, hazánkban felszámolták, a hazaszereteten és a szolgálati kötelességeken alapuló honvédelmet.  A professzionális[8]haderő megteremtésére tett kísérletek a hivatalos álláspont szerint sikeresek, ám nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ha azt szeretnénk, hogy pénzért vállaljanak szolgálatot a fiatalok, kvázi zsoldossereget állítunk fel, akkor az első és legfontosabb feltétele ennek megteremtéséhez, a pénz, vagyis az anyagiak megléte és a végzett munka megfelelő (az átlagon felüli) bérezése. „Magasabb anyagi juttatásokkal lehetőség nyílna polgári végzettségűek átcsábítására is a Magyar Honvédséghez, akik szakértelmükkel, kreativitásukkal, eltérő világnézetükkel segíthetnék a szervezet működését. Ez a felfogásmód érvényesül az Egyesült Államokban, Franciaországban, de akár Olaszországban is, ahol a tiszteknek csupán mintegy 10-40%-a végezett katonai akadémiát, a többi tartalékos tiszti képzés, illetve egyéb tanfolyamok elvégzése után, polgári diplomával a kezében került a hadsereg állományába.”[9]A fenti megállapítás Róth Andrástól, csak részben állja meg a helyét, ugyanis önmagában a polgári végzettségűek bekerülése a hadseregbe nem segítene a szervezet működésén. Valójában már sokan bekerültek polgári végzettséggel a hadseregbe. Leginkább műszaki, informatikai, közgazdász és jogász végzettségűek. Jöttek még pszichológusok, orvosok, ápolók, sofőrök, a mely a következő problémákat veti fel:

- Véleményem szerint, nem oldotta meg a problémát, mert a szervezet egy rendszerként működik, megvan a saját működési mechanizmusa. Ugyan gyakran változtatnak, de soha nem gyökeres a változás. Mint már említettem a jelentések felfelé mindig pozitívak, mert ez az elvárás. Így az információk nem biztos, hogy eljutnak a „fejhez”.

- Az információk lefelé sem biztos, hogy tökéletesen áramlanak. A civil kreatív szakember sem képes feladatát tökéletesen ellátni, ha nem jut időben érdemi információhoz.

- A civil életből jött szakember kap egy sor elöljárót, ahol számtalan ember utasíthatja, kérhet tőle, még évek múlva is előkerülhetnek újabb és újabb főnökök, így mindig érhetik meglepetések! Tehát valószínű, hogy nem látja át a hatáskör és felelősségi területet. Emiatt pedig inkább meghúzzák magukat az emberek, nehogy összeütközésekbe kerüljenek. Talán a civil életből sem ismeretlenek ezek az eljárási, munkahelyi gondok.

- Egy ügy elintézése sokkal könnyebb, ha jó ismeretséggel rendelkezik valaki honvédség szerte. Mivel egy új ember ilyennel feltehetően nem rendelkezik nem is reménykedhet, hogy határidőre előírás szerint el tudja végezni a feladatait. Ez azért lehetséges, mert a források szűkösek, és sokféle prioritást lehet felállítani. Így senki nem csinál rosszat, ha nem az új dolgozó munkáját segíti. Amerikában az a felfogásmód is érvényesül, hogy a leszerelt katonákat szívesen alkalmazzák, mert képesek elfogadni egy szervezet adott működését, nem kérdeznek annyit és végrehajtanak. Igaz, akiket keresnek azok képzettek is. Gál Anna írja: „a katonai professzió tartalmi jellemzőit vizsgálva dr. Szabó János két, egymástól eltérő szemléletet mutat be. Az egyik szerint, Huntingtonra alapozva, a katonára, mint az állami politika eszközére tekintenek és elsősorban szakmai-technikai képzettségét emelik ki, a másik, Janowitz álláspontját fogadva el, inkább a katonának az emberi kapcsolatok megértésén alapuló menedzseri funkcióit állítja a középpontba.” [10] A legtöbb nyugati hadsereg tisztjei ugyanis meglehetősen hosszú időt kötelesek külföldi katonai bázisokon szolgálni. A magyar katonák a külföldi szolgálatteljesítést szívesen vállalják, ha az megfelelő motivációval társul. Szükséges, hogy amíg a katona távol van, ne kelljen aggódnia a családjáért.  Gál Anna szerint, a magyar katonákra jellemző, hogy inkább elhivatottságból, mintsem anyagi megfontolásból választják a katonai hivatást.[11] Véleményem szerint az elmúlt időszakban fordult a helyzet és egyre nehezebben talál a Honvédség rátermett jelentkezőket. A külszolgálat pedig értékes szaktudást és tapasztalatokat, elismerést, egyben magasabb fizetést is jelenthet számukra. Mindezen felül a külföldi katonai szerepvállalás pszichológiai szempontból is fontos a katonáknak. Hiszen saját maguk számára is igazolniuk kell, hogy teljesíteni tudják azt, amire vállalkoztak, és amire kiképezték őket.[12]  

Magyarország szerepvállalása külföldi missziókban

Magyarország szerepvállalása Irakban, Afganisztánban és más békefenntartó küldetésekben tehát ebből a szempontból is igen fontos. Nem is beszélve arról, hogy a Magyar Honvédség társadalmi megítélése nagyban múlik azon, hogy az mennyire tud megfelelni feladatainak nemzetközi színtéren.[13] A társadalmi megítéléshez szorosan kapcsolódik az is, hogy mennyire becsüli meg a gazda, vagyis az állam. Más szakmák erodálását is szemlélhetjük napjainkban. Amilyen a kommunikáció, arra mozdul el a társadalom véleménye. Szélsőséges esetben a teljes együttérzés is hiányzik egy polgárból, aki azt hallja, hogy a hadsereg elviszi a pénzt.  Ez nyilván nem igaz. „Amennyiben magas szintű professzionalizmusról tesz tanúbizonyságot, növekedhet a társadalom biztonságérzete, és szétoszlathatók kételyei a hadsereg felkészültségét, bevethetőségét illetően. A magyar lakosság 70%-a 1991-ben ugyanis egyetértett azzal, hogy a Magyar Honvédség képtelen lenne megvédeni az országot egy külső támadással szemben. A sikereket persze közvetíteni kell a polgárok felé; bizonyosan javítana a Magyar Honvédség presztízsén, ha a külföldi sajtó, politikusok alkalmanként elismerően szólnának tevékenységükről. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország vagy akár Németország haderejének professzionalitásához nem férhet kétség; elérkezett az idő, hogy a Magyar Honvédség is bizonyítson a magyar társadalom számára.”[14]  Márpedig mi magunk sem tartjuk be vállalásainkat. A már hivatkozott dr. Szabó János is aláhúzza tanulmányában, hogy a hadsereg működése minden korban az adott társadalomban uralkodó gazdasági, politikai, társadalmi viszonyoknak felel meg. Mivel a hadsereg feladata egyre inkább a háború elkerülése, a visszatartás, az elrettentés, ezért a tiszttel szembeni elvárások is megváltoznak: pontosabban kell ismernie és értenie a viselkedés- és társadalomtudományokat, illetve tudnia kell alkalmaznia ezen ismereteit vezetői és menedzseri szerepeiben. Tehát “a tisztnek politikailag képzettnek, az interperszonális viszonyokban szenzitívnek, a kritikai gondolkodásban jártasnak kell lennie, valamint gyakorlati helyzetekben elháríthatatlan elvárás vele szemben, hogy pragmatikus és adaptív legyen...” ?????[15]