A kilencvenes években erősen tartotta magát az a nézet, hogy a civilek képesek a demokratikus berendezkedésű társadalom kontrolljára. Szükséges is volna rá, hiszen a demokrácia kontroll nélkül az önérdek állandó jelenléte miatt mindig deformálódik és a kiváltságosok hatalma felé halad. A nagy dilemma már Arisztotelészt is foglalkoztatta, mikor írja, hogy: "A demokrácia szükségszerűen elhozza az oligarchák uralmát."

Feltehetjük a kérdést, tulajdonképp melyik a jobb, az oligarchák, vagy a nép uralma? Ha a nép uralma, akkor milyen módon valósul meg ez az uralom? Már a Francia forradalom után röviddel élessé vált vitában kikristályosodik, hogy a változás (tudatosan nem fejlődést írok, mivel a fejlődés szó valójában pozitív tartalmat feltételez, esetünkben ez még nem bizonyított), a képviseleti demokrácia irányába történik. A jakobinus diktatúra után már nem tűnt olyan kívánatosnak a népszuverenitás abszolút szupremáciája. Még Montesquieu kifejti, hogy a nép nem kormányozhat, hiszen nem érthet meg mindent, minden tagja nem iskolázott, érzelmek vezetik, amelyet könnyű felkorbácsolni. Mint mondta, sokkal célszerűbb arra alkalmas politikai elitre bízni a kormányzást, akik képzettek és jobban értik mi a helyes a nép számára. Csakhogy ez a teoria, bár jobb híján elfogadható, és egy ideig el is döcög, mindaddig míg olyan politikai elit nem kerül uralomra, akik nem képviselik a népet. 

A demokrácia, jelesül az amerikai tipusú képviseleti demokrácia mintegy vallásként, sérthetetlen abszolút igazságként került be a világtársadalom tudatába. Elérendő és elvárt cél minden társadalomnak. Az amerikai társadalom tudata és identitása ennek a vívmánynak az őrzésével az amerikai képviseleti demokráciát életben tartó angolszász jogrendszerhez, a Függetlenségi Nyilatkozathoz és alkotmányhoz fűződő kapcsolattal jellemezhető. Az Amerikai földrészen élők számára ez tökéletesen megfelel, hiszen míg nem volt magas életszínvonal, addig a jólét, a szabadság reménye, majd a megteremtett különleges jólét vélekedésük szerint részben, ennek az örökségnek tulajdonítható. 

Mint tudjuk, a demokrácia intézményének hosszútávú, stabil és társadalmilag elfogadott működéséhez szükséges adalék, legalább az igaszságosság máza, amennyiben többre nem futja a társadalmi politikai elittől. Ezt kívánná korrigálni a társadalmi nyilvánosság és a civil társadalom, melynek komoly szerepet szántak a modernizáció filozófiai apostolai.